#családvédelmi akcióterv





Próbaidőn van Orbán a Néppártban, és mégis van esély a diadalára
 

Próbaidőn van Orbán a Néppártban, és mégis van esély a diadalára

Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber enyhülni látszik a Fidesz irányába, ám egy lapunknak nyilatkozó CDU-s politikus szerint a német kereszténydemokraták nem fognak a Fidesz védelmére kelni, miközben a németeken múlhat a Fidesz sorsa. Krekó Péter politikai elemző szerint a Fidesz nagy valószínűséggel marad a Néppártban, és ez a magyar miniszterelnök diadalát jelenti.

Diseri Dóra - Windisch Judit Diseri Dóra - Windisch Judit

 

"40 felett már húzzuk le a rolót" – Miért maradtak ki a kormány családsegítő akciójából szülőképes korú nők tízezrei?

Néhány éve még óriási reményeket fűzött a kormány a kiugró létszámú Ratkó-unokák korosztályához, ha a 1973-77 között született nők nem állítják meg a népességfogyást, akkor semmi, vélték akkor. A korosztályhoz tartozók egy része lassan úgy lép ki a szülőképes korból, hogy végül nem született gyereke, de bő hatvanezren így is vannak, akiknek még lehetne. A gyerekvállaláshoz ők azonban már nem számíthatnak segítségre. A kormány néhány éve tudatosan váltott stratégiát, és céloz inkább a fiatalokra. Az üzenet át is ment, nagyjából így: "OV-nak 40 felett már nincs rád szüksége".

hvg.hu hvg.hu












Orbán családvédelmi terve: kuporgatók hátrányban, tehetősebbek előnyben
 

Orbán családvédelmi terve: kuporgatók hátrányban, tehetősebbek előnyben

Több mint a kétszeresét adja vissza az idén az Orbán-kormány új családtámogatási intézkedéseivel, mint amennyit megspórolt a lakáskasszák tavaly őszi kinyírásával. Az utóbbiak ügyfeleit ugyanis évi nagyjából 70 milliárd forinttal támogatta a kabinet, míg a kormányfő által vasárnap bejelentett csomag 2019-ben 150 milliárd forintba kerül az adófizetőknek. Csakhogy.

hvg.hu hvg.hu


Jól hangzik a négygyermekes anyáknak ígért szja-mentesség, de ki tud élni vele?
 

Jól hangzik a négygyermekes anyáknak ígért szja-mentesség, de ki tud élni vele?

Nagyobb a PR, mint a költségvetési hatása – így jellemezte a négygyermekes anyáknak 2020-től beígért személyi jövedelemadó-mentességet a HVG-nek egy adószakértő. Jóllehet, a vasárnapi bejelentés után mindenféle trükköket taglaló hozzászólások árasztották el a közösségi oldalakat, a valóság sokkal „kiábrándítóbb”, legalábbis az érintett, körülbelül 220 ezer asszony szempontjából.

hvg.hu hvg.hu